Hiperaktivitás, figyelemzavar. Nagyon sokszor halljuk napjainkban ezeket a szavakat. Egyre több függőnél derül ki, hogy a szerhasználatával öngyógyszerezte magát és, ahogy elhagyta a választott szerét, „hirtelen” megjelent a figyelemzavar és a hiperaktivitás, vagy már gyermekkorában is jelen volt. A mai bejegyzésben első kézből olvashatunk személyes élményeket ezekről.

Napló Szerelmeimnek

Há me vót egypár. Miért? Na mindjárt elmondom.

Már gyerekként se tudtak abba a kurva dobozba beletuszkolni, így az erre felpakolt trauma halmaz sem segített beállni a sírba, ezt meg így is hagyom, bár elütés volt. 😁

Bárhová vitt anyám, az energiáim leköthetetlennek bizonyultak, úszni is később, magamtól tanultam meg. A tanfolyamon, ahol a felesleges túltengésem megzabolázása lett volna a cél, gyakorlatilag az ellenkezője történt, túlpörögtem mint a barom. Idekapcsolódik! Ugye én azonnal úszni szerettem volna, így úgy gondoltam, a medencébe ugrálás az proper feladat a készség elsajátítására. Nem az volt.

Maradt ez így minden mással is az életemben.

Angolul középfokú tanfolyamon kezdtem tanulni minden papírt meghamisítva hozzá, hogy ne unjam szarrá magam a nulla érzékkel rendelkezők, és/vagy ott lenni sem akarók között. Az egész felcseperedésem, lázadásom, harcaim, mind egy irányba mutattak,-> az agyamban turkál egy agyrágó bogár, csak hát ez a minek is nevezzelek, senkinek fogalma nem volt merre induljunk a feltárással. Töltöttem ki teszteket mikor anyám bevitt, erre gyere jányom D épület (rácsos pszichiátria a Bajcsyban) ott párszor rakosgattam kártyákat, de senki az ég adta világon semmit nem mondott.

Rettenetesen untam magam egész életemben az összes normális iskolában és munkahelyen, és ez alatt persze folyamatosan önvádban éltem,elhittem, hogy lehetetlen vagyok, velem se együtt élni, se dolgozni nem lehet.

Így van mára mögöttem egy igen erős számérték, ha az úgynevezett szerelmeimet össze kell számolni, ide kapcsolódnak a munkahelyek és gyakorlatilag minden is, ami az állandóságot lenne hivatott képviselni. Amit utálok, mert unalmas. Paradoxon? Ha azt mondom sportolni viszont idén tizedik éve ugyanoda járok? Nem. Szabályokra, keretekre borzasztó nagy szükségem van, olyantól aki példát mutatva maga is abban, akként éli az életét.

Azon belül viszont a folyamatos színes változás nélkül kösz, nyugodtan el is hantolhattok, gyűlölök mindent ami ismétlődik és nincs benne kihívás.

De nem! És nem örülök amikor megcsináltam, mert semmin nem akarok túllenni, benne szeretnék tanulni, élni, örömet, bánatot érezni, nem utána, hogy nahuhh, ezt is túléltem. Fszm. Nem sietek sehova, most aztán meg már végképp nem.
Na és természetesen ebben a csak velem van mindig a baj, mert a híg fs amúgy mindenkinek megfelelő, próbáltam a feszültséget oldani. Bármivel. Voltak drogos, piás, drogospiás, drogospiásgyógyszeres és mindenféle menetek, de tiszta időszakom, na az nem sok volt. Az, hogy pihenni, még ma is valami érthetetlen fogalomként tűnik fel az agyamban, mert szerintem ha én ledőlök ide az ágyra, akkor is valamit csinálnom kell. Most írok nektek.

De ha nem ezt, akkor olvasni KELL, vagy filmezni KELL…vagy ha nem megy, fel KELL kelni és basztatni a kertet, konyhát, valamit mindegy, csak nyugton ne KELLJEN maradni.

Így alakult ki, a jó, akkor megiszom a, beveszem a, megeszem és nyugton tudok maradni, mert szer nélkül soha életemben nem tudtam megülni a pistámon.

Miért van ez? Viccelgettem én már ezzel, és marha érdekes, legalább 15, de inkább 20 évvel ezelőtt láttam egy dokut a Spektrumon felnőttkori ADHD-ról. Tisztán emlékszem az alanyokra ahogy mesélik, gyógyszerrel képessé váltak feladatokat végigcsinálni, olyanokat, amiért egész életemben gyerekkorom óta kaptam az ívet, hogy mert te képtelen vagy rá. Erre IS.

Mert neked nem jó, ha átjössz a családhoz és ott együtt vagyunk nyugiban (értsd, nem csinálunk semmit ám a kurva telefont mindenki külön fotelben nyomkodja), ha nem jó menj! Menjél tornázzál, főzzél, rohangáljál, utazzál! Ezt is bezsákoltam a saját testvéremtől, had ne mondjam hány hajszálerem maródott ki a visszatérő legbelső sejtszintű fájdalomtól és önostorozástól. Mindenről én tehetek.

Igen nekem nem jó az, ami száz másiknak pedig de.

Innen üzenem azoknak, akik ezt propagálják, hogy nem, nem a függő tehet mindenről és igen, a függő legtöbbször hiperérzékeny, ezért folyamatosan reagál a környezetére, ha azt nem fejezheti ki (ugyan hagyd már, ne vedd már olyan komolyan, engedd el 😞 és társai), akkor meg elfojtja valamivel, amivel éppen tudja. Aztán lehet rá mutogatni, hogy ő tehet mindenről, körbeértünk, szegény Heller meg forog a sírjában.

A sok viccelődés után, hogy nem gyerekek, nemnem, én nem autista vagyok (de az is:) hanem tudjátok az az adddshtrr izém van, tudjátok na, az ADHD, megvan eszembe jutott. Ezzel lazán mókáztam egy tíz évet nagyjából (…szalad az idő) mire egyszer csak magam is meghallottam, mi az, amit mondok. Egy újabb nagyon durva mélyrepülést követően kezdtem gondolkodni rajta komolyan, és töltöttem ki a tesztet, teszteket, olvastam utána komolyabban az egésznek.

Jelentkeztem SOTE kivizsgálásra. Akkoriban még „csak” fél évet kellett várni, a tesztek, beszélgetések három alkalmat tettek ki a diagnózisig. Már elmúltam 40.

Az a gyerek, aki a medence partjáról úszás tudás nélkül ugrál mélyvízbe, akit a NEMKÍVÁNATOS viselkedése miatt 19 éves koráig ütött-vágott a nevelőapja, édesanyja passzív közreműködésével, az a gyerek akit többször vittek fel mentővel a Tündérhegyre, aki még a függők közül is kilógott,- kapott egy diagnózist. ADHD plusz bipoláris személyiségzavar, pecsét, papír, notebook lecsuk.

Köszi, innen szép nyerni. Jöhet a B oldal.

Az első időkben ez nagy segítségnek bizonyult, mert a Ritalin, ha nem függőként szedném néha, nagyon jól rendbe teszi a sóvárgásom, kvázi megszünteti azt, képessé tesz olyan egyszerű dolgok elejétől végéig véghezvitelére, mint a teregetés, nem röhög!!! Ősellenségem a mosogatás procedúrát meg ne is említsem, mostanában tervezek egy ipari gépet beszerezni. Robotporszívó már van, névvel, Nyikolaj, mert Tesla. 🙂 Jön megy mint a villamos.

Szóval.
Képes voltam egy hétig a kádba gyűjteni az edényeket, majd beülni mellé és úgy elrendezni sorsát a rohadalomnak.

Hát, ja, én sem élnék velem. Lett aztán megoldás, amihez lassan semmilyen szer nem kapcsolódik, de majd innen folytatjuk, ha lesz kedvem, mert elkopik az ujjam. Legyünk tehát résen, ha állandó csinálásba vagyunk pillangó üzemmódban, erős a gyanú a figyelemzavaros hiperaktivitás irányában, de csodát nem kell várni. Ám úgy tűnik lassan át tudom szervezni az egész életem úgy, hogy az én képességeimmel is hasznos társadalmi oszlopos szentté válhassak. Egyszer.

Innen folytatjuk.

Úgyse, mert addigra tök más jut eszembe.

2023 Június

Marcsa