Napló a Vörös Postakocsinak

Tegnap kúszómászó fáradt voltam. Agyam-hajam elhagyva magam mögött, persze a semmi se jó, miért is lenne vonalon billeg a téma, de jelentem, legalább felismerem!

Uram adj lelki békét, hogy elfogadjam ezt a kibaszott világot, benne a nyakamba ömlő megkerülhetetlen, megelőzhetetlen agresszióval és a (női) diszkriminációval egyetemben. Nem-e? De. Megint ugrok vissza, meg még egy kicsit régebbre is. 

A tesóm azt mondta egyszer nekem, hogy miért mindig veled történnek ilyen dolgok? Nagy segítség volt köszi, még nyomorultabbnak éreztem magam tőle, tényleg ennyire kilógok a sorból, hogy még aztán a drogos, alkoholista barátaim is kivessenek maguk közül. Ahova menekültem. És igen, velem mindig történik valami, de a választ már évekkel ezelőtt félpoénra véve megadtam saját magamnak.

Bár ami igazán vicces, az ugye vérkomoly alapvetően.

Szóval ha  nem ából bébe mozgok minden áldott nap ugyanazzal a buszsofőrrel, ugyanabban az idősávban, és évi szinten maximum kétszer kell eltérni az egyébként kőbe vésett forgatókönyvtől, akkor ja, történnek dolgok az emberrel.

Mer a jánya is ember.

Nem véletlenül kanyarodok ide, alapvetően sosem vonzott az átlagos élet, meg a női „princípium”, de ide is visszatérek majd, mert a téma többkörösen összetett, sose jövök ki belőle, ha valahogy olyan „váncsásan” nem érek körbe vele.

A sztorival. Na szóval. Ha az utca túloldaláról nézzük, jó messziről, akkor elég pasis dolgokat szeretek csinálni. Sofőrködök, rallizgatok, motorozás, mittomén ezeregy, s más bármi, ami nem a konyha, munkahely, bababölcső tengelyen mozog.

Ráadásul ebben is erős a szórás, mert még innen sem kiszámítható a téma, én ugyanis nem ából bébe, hanem ából jébe, erbe, esbe, zsébe kanyarodva érek fel a hegyre, már ha felérek valaha egyáltalán, és az ADHD-s függő agyam nem kolbászol el félúton egy teljesen másik irányba. Innen egyszerű már a megfejtés kedves tévénéző gyerekek, ha nem kettő, hanem huszonkettő kontaktod jut egy napra, ami ráadásul nap, nap után változik, akkor szarban vagy, kurva egyszerű, mindig történni fog valami. Ugye.

Még nagyobb szarban vagy, ha a bántalmazott gyerekkorodban az automatizálódott be, hogy azonnal visszatámadsz gondolkodás nélkül, ha baszogatnak.

Még a Godzillának is. Hörrrrrggggrrrr. Meg a Jetinek. Így történt az, hogy az elmúlt két hétben, amióta sikerült visszaállni, azaz ülni az autóba, voltam már büdös vörös kurva, húzták meg az autómat direkt és hagytak ott. Sorolhatnám mi minden sikerült, na és ezekre mindre, egyesével, legalább két üveg bort meg lehetett volna humpákolni. Mert nem láttam a fától az erdőt, ami pedig ott van, tegnap este Gazzsancs nyitotta fel lecsukott tekintetem, te Maaaarcsa. Így mondja. Maaaarcsa. Miért várod el egy olyan világban, hogy elismerjenek, hogy valamit jól csinálsz, ami alapvetően MÉG MINDIG FÉRFI SZAKMA, ahol 50x évvel ezelőtt megvertek egy nőt, mert férfinak öltözve álruhában futotta le (kellett lefutnia) a maratont. ??? Jaja!!! Ez cirka 50 éve volt!

Vagy vegyük elő a freudi vonalat,

asse 150 évvel van mögöttünk, az ember, aki a lehető legnagyobb hibát vétette a szexuális fejlődés ellen, az ellen, hogy mindenki szabadon megismerhesse magát, a testét, és a benne rejlő vágyakat, hogy aztán adjon neki olyan nevet amilyet ő akar, zs pont orgazmus, vagy bánom is én, ami jó neki!

És hogy akarom én, hogy ne kurvázzanak le, hogy normálisan szóljanak hozzám, ha valóban nem az átlagos tengelyen mozgok?

Sehogy. És mi a megoldás. Megmondta az Öreg, istenem de hányszor mondjuk egymásnak is Valival: csak te tudsz változni, egyszerűsítek, csak a hozzáállásomon tudok változtatni, ezzel változok én is. Csak én tudom sejtszinten megérteni, mert ha nem a megoldást keresem, hanem minden fight-ba beleállok, akkor meg leszek verve, le leszek kurvázva, el leszek küldve anyámba, igen oda.
És akkor orrom szipogva lehet hazaszaladni a szobám melegébe, összebújni ilyen, vagy olyan szerrel és mutogatni, hogy fúúújcsúnya világ! Mindenki ellenem van. Nem tudom miért most érzem azt, hogy ezt a küszöböt át tudom lépni, de olyan zsigeri szinten nem akarok már harcolni, állandó szar feszültségben élni.

Ám igaziból a jónak tűnőben sem, mert az is behintáztat, ebben éltem, ebben a folyamatos kettőhúszban, amit aztán állandóan tompítani kellett, valamiért. 

Ja, most érzem azt, hogy néha mintha uncsi lenne, de nem ugrálhatok bázis minden nap, hogy etessem a kis éhes függő gyerekeim, egyszerűen nem tehetem. Nem akarom tenni. Mert nem akarok rá mindenezni. 

Oda ugrok vissza, hogy női princípium. Mert valóban érdekes a dolog. Egyáltalán nem vagyok a konzervatív értékek ellen, sőt. Én a mellett szeretek motorozni, terepjáróval Afrikázni, hegyet mászni biztosítókötél nélkül, hogy színtisztán érzem magamban a befogadó, teremtő női energiát, együtt a két vonalat a legnagyobb barátságban. 

Nem ezt mondják amúgy jinjangnak? 🙂 Én se tudtam, hogy ide lukadok ki, ez nyugtasson meg mindenkit. 

2023.június

Marcsa