Nagyon hálás vagyok a közös munkánkért Kiberovval, mert a hónapok alatt magamhoz közelebb kerülve ráébredhettem, hogy miként tudok szabályokat felállítani magamnak a játékban es ahhoz milyen módszerekkel tudom tartani magamat. A közös hónapok nélkül meg mindig a 15 eves berögzült szokásaim szerint élnem a mindennapjaimat.

Kiberov türelemmel és alázattal hallgatta végig beszámolóimat a problémáimról, együttműködő és nyitott volt minden önálló megoldás javaslatomra, ha pedig elakadtam, kreatívan terelt tovább az utamon, hogy újra felvegyem a fonalat. Többszöri visszaesésem után sem ítélkezett, csak magammal kellett megküzdenem, ő sosem állt az utamba, engedte, hogy a saját megfontolásaim alapján járjam azt, hogy tanuljak, fejlődjek, hibázzak olykor. Észrevétlenül és csendben terelt engem a függőségeimtől való megszabadulásig

Amire a konzultációk megtanítottak az az, hogy az alkohol nem megoldás semmire. Maximum elodázni segít, de a probléma nem múlik el, hanem adott esetben még rosszabb lesz a helyzet. Beszélgetéseink hatására képes voltam felemelni a fejem, és felülről és előretekintve megnézni, hogy merre is tartok, és honnan jöttem. Többszöri nekifutásra, de képes voltam szakítani a függőségemmel, és azóta a tisztaság a természetes. Nagyon hálás vagyok Önnek ezért a tudásért, és a segítségért. Ez egyedül nem ment volna.

Személyében egy végtelenül türelmes és empatikus embert ismertem meg. Életemben először éreztem, hogy feltétel nélküli elfogadásban van részem egy férfitól és a bizalomról alkotott képem megváltozott. A terápiának köszönhetően hoztam olyan döntéseket, amik gyökeresen megváltoztatták az életemet jó irányba és elkezdtem bízni magamban, amiért nagyon hálás vagyok neki. Úgy érzem végre élek. Köszönöm!

"A hála az, amire nem lehet inni",- ezt az egyik csoportban tanultam. Nem tudom honnan az idézet, de betalált. Anonim gyűlésre se jutottam volna el, ha Kiberov nem taszigál lassan másfél éve a göröngyökön. Olyan állapotban kerültem hozzá - az egyik majdnem átküldtem magam a másvilágra esetem után, hogy szerintem rajta kívül senki nem hitte el, ebből még ki lehet mászni. Én biztos nem. Mondtam mindent, nincs az az Isten, én, abba a szektába, soha. Lábam se. Mégis a beszélgetéseink egy irányba haladtak, be kellett látnom, szükségem van emberekre. Százlábon kell állni. Kapaszkodni, ahol csak lehet. Segítséget kérni, mert a kérés ingyen van. És közösségben létezni. Kértem, csináltam, csinálom, folyamatosan gyakorlom a türelmet magammal szemben és tanulok hinni magamban. Ott és akkor tolt át a küszöbökön, amikor kellett. Hálás vagyok, és nem kell rá "mindeneznem", hogy ezt a hálát érezzem. Ez csak úgy van. (nem...vért izzadtam amúgy, de hirtelen jó dumának tűnt:) Józanodni jó. Száradni kínszenvedés.

Számomra az egyik legmeghatározóbb érzés terápia során az volt, hogy életemben először adhattam 100%-ban önmagam és mondhattam ki az első gondolatot, ami eszembe jutott. A biztonságos közeg amit Kiberov nyújtott lehetővé tette, hogy őszinte lehessek magammal és elkezdődhessen a valódi fejlődés és gyógyulás. A közös munka során a múlt feldolgozása mellett a jelen helyzetekre is nagy hangsúlyt fektettünk, aminek hála a személyes kapcsolataim javultak és tisztázódtak. Hálás vagyok, mert a rengeteget adott hozzám a közös munka.

Amikor Kiberovhoz fordultam segítségért, igazából nem hittem azt, hogy valaha ki fogok tudni kerülni abból a mókuskerékből, amiben voltam. Egyszer, végre, valakinek el akartam mondani azt az egészet, ami bennem volt, amiből a körülöttem lévő világ csak pici részeket láthatott, mert csak annyit engedtem látni magamból. Meg akartam könnyebbülni legalább egyszer, ki akartam próbálni, milyen az, ha legőszintébben elmondom a legnagyobb szégyeneimet. Elmondtam és nem dőlt össze a világ, hanem jobb lett. Egy évet dolgoztunk együtt és ennek eredménye, hogy 2024.03.09-én 594 napja nem ittam alkoholt. És már nem is akarom soha többé elengedni ezt az önmagamat.