Több mint két hete szállt le az agyamról a nyomás. Semmi mást nem érzek csak azt, hogy áramlik át rajtam minden. Habkönnyűvé váltak dolgok, olyan dolgok, amikkel év eleje óta folyamatosan hadakoztam.

Mostmár nem lepődöm meg rajta. A járvány miatt többször kellett munkafronton újraterveznem, úgy, hogy azzal amit éppen csináltam, teljesen le kellett állnom. Elég félelmetes és kilátástalan amikor se bevételed, se tartalékod, és egyedül küzdesz, szemben az elemekkel. Nulla alá szipolyoztam magam többször, másképp ez nem ment volna. Újratervezéskor meg folyt el a nemlétező pénzem a kanálisba, de hinnem kellett benne, hogy jó az irány és sikerülni fog.

Aztán év elején, friss leállás közepén, két év takarítás után, volt 🙂 egy kis food delivery pár hónap is, átmeneti megoldásnak. Kétnaponta bőgtem álomba magam.

Azóta úgy vagyok vele, ha meghallom, hogy valaki szidni mer egy futárt, azt ott helyben agyonverem. Lapáttal. Kérdés nélkül. 😃 Irgalmatlan kemény meló, de annyira, járni alig bírsz néhány nap után, még akkor is, sőt, főleg akkor, ha kocsival nyomod. Egyedül kismotorral könyebb, mert ajtóból ajtóig tudsz közlekedni kisebb elhasznált energiával, ennél viszont fejben dőlsz meg, de elég durván. A pénzt, na azt meg hagyjuk is, semmit ne higyjetek el, kemény fizikai segédmunka, gombokért. Na, de már megint hogy indultam el innen, ide? Azt akartam mesélni, hogy szétszaggattam mindenem év elején ezzel a finom kis melóval.

Azt már hagyjuk is, amikor a furgonos betolt a kereszteződésbe ordítva, hogy menjél már te kurva, amikor éppen azt mérlegeltem elbasz-e a szembe egyenesen jövő visszakettő padlófékkel a robogómon, vagy bőven be tudok még kanyarodni elé? Na ezekből, meg abból lett elegem, hogy edzeni továbbra sem tudtam rendesen, a rengeteg kocsiba ki, be, negyedikre fel, le, olyan szinten vág testileg és szellemileg padlóra, hogy esküszöm esténként lábat áztattam lavórban. Már csak az Izaura hiányzott a tévéből és olyan lennék mint nagyanyám. Volt. Lettem volna. Na mert ezek azok a melók amiket soha többé.

Tehát tavasszal rendesen nekifeszültem az építkezésnek. Tudtam, hogy pörög fel a turizmus, de nekem ugyanonnan kellett elkezdenem a vállalkozásom, ahol 8 évvel ezelőtt nekiálltam. A semmiből. Sokan kérdezték miért nem állok vissza, oh hiszen jönnek már a legénybúcsúsok és kínai csoportok, de senkiben fel sem merült, hogy nekünk más területen kellett pénzt keresni két évig, amikor meg dolgozol és permanens hulla vagy, nem tudsz valamit a semmiből csettintésre újraindítani. Ugye ami volt azzal úgy kell számolni, hogy teljesen megszűnt, abszolút újat kellett létrehozni, új kapcsolatokkal, reklámokkal.

Ezen egy cseppet se segített, hogy lassan egy éve törték fel a Facebookomat a céges oldalaimmal és bankkártyámmal együtt, a rendőrség meg, nem csinál semmit. Azon a fronton is elveszett minden, ahogy a legnagyobb review gyűjtő oldalon is teljesen felborult az algoritmus, a supporttal való levelezés meg mint sajtreszelővel rejszolni, drága Suzu meg forog a sírjában, pedig csórikám még meg sem halt, szegéééeny. 🤘😃 Leveleztem, telefonáltam, review-kra válaszoltam, algoritmust próbáltam megérteni, mert a járvány előtt adott vonalból bőven megéltem egyedül úgy, hogy sehol nem kellett hirdetni magam és senkinek nem kellett külsősként dolgoznom.

Hát most nem. Hiába tettem fel a szolgáltatasaimat, hiába nyúl(na) le belőle az óriás durva százalékokat, a dolog nem indult be, a saját független megrendeléseim ma is éppen csak becseppennek néha. Ebben a teljesen elkeseredett, józanodással tarkított kavarásban futottam bele egy régi kollégába, akinek a segítségével végül vissza tudtam mászni nagy nehezen az autózás, vezetés közelébe. Végülis bejött az, amit Kiberovnál nyögtem hétről hétre, hogy a befektetett munka ugye megtérül, csak nem mindig onnan kapod vissza, ahova a melót lapátoltad. Újra kezdtem hát a sofőrködős idegenvezetést, de annyira elszoktam a pörgéstől, meg még a szervezetem sem volt egészen kipucolva, hogy hónapokon keresztül szorongtam halálra magam két munka között, vagy hát alapvetően bármikor. Féltem. Mindentől. Most sem értem honnan jön ez a zsigeri rettegés, de az biztos, hogy a K-val való kapcsolatom sem segített rá, hiszen hosszú évekig hallgattam, hogy mi mindenben vagyok szar meg elviselhetetlen. És ciki.

Hát meglepő módon, magamnak is az, talán főleg magamnak. Egyáltalán nem vagyok egy ideje elviselhetetlen, mert megszűnni látszik az állandó jutifalat után rohangálás, de még rejtett vágyódási szinten sem mozgat meg hátulról. Látom, hogy emberek könnyebben kapcsolódnak hozzám, kívánt személy kezdek lenni itt, ott, a munkámban meg egyenesen a tenyerükön hordoznak a vendégeim. Nagyon sokáig nem kaptam semmilyen buksisimit sehonnan, se a külsőm, se a belsőm nem volt olyan mint most, és hát ez van. Megváltoztam. Szorriszorri, azaz változom.

Nőnek, sőt néha szépnek látom magam, és ez most külön érdekes, mert ebben éppen semmi nárcizmus nincs, egyszerűen csak örülök az elismeréseknek.

Ezt engedem magamból kifelé is. Közben pedig nincs semmi ami miatt adott helyzetekből sietni kellene elonnan, ahogy régen, mert mi függők ugye, akkor is loholunk, ha éppen az az egyezség, hogy nem iszunk, vagy szívunk átmeneti ideig. Egészen addig nem szűnik ez meg, míg meg nem fogalmazódik benned, bennem ugye, hogy akkor én soha többet nem akarom ezt.

Onnan futsz neki egy frankó kis road movie-nak csak igazán. Mert ha valaki év elején azt mondja; kell nyolc hónap, hogy kicsit felcsüccsenj a felhő szélére, lehet le se raktam volna azt hiszem a semmit sem. Az eleje ugyan nehéz, de a kemény rész nálam még csak az után érkezett. Borzalmas erős hangulatingadozások a nagyjából semmitől, az első hónapokban még sóvárgással ugye, amit bármi módon megpróbálsz kiiktatni, de utána sem lett jobb. Feszülések, dührohamok, sírva ébredések tömkelege. Bocs, detényleg, hazudni nem akarok. Velem így volt.

Hiába vált semlegessé számomra az alkohol gondolata és látványa, hiába volt meg mindenem ahhoz, hogy élhessek. Még mindig meg kellett találnom az utat a tiszta motivációk felé. Amikor nem a régi programok futnak le.

Mondjuk, szarrá edzem meg koplalom magam, meg tetováltatok, megváltom a világot, hogy aztán majd jól bepasizzak, és azonnal essek is vissza, ahogy ezt a korábbi performancaim mutatják. Hanem elkezdem engedni átfolyni magamon a dolgokat. Ha tudok menni edzeni, akkor megyek. A kajálásom nem azért tartom kézben, hogy elérjek vele valamit (valakit…) egyszerűen csak tudom így jó, meg jól is esik végre minden, ahogy a szervezetem lassan kiengedte magából a mérget. Könnyűvé vált az élet és ezt hajlandó vagyok bármi áron megvédeni teljes fegyverzetben. 😃 Áh, viccelek, ez a harcoljunk állandóan is tovatűnőben van, lassan oda jutok, hogy elkezdhetek meditálni is. 🤘😊 Olyannyira flow élményem van, hogy ma amikor táncoltunk a lányokkal, teljesen elfeledkeztem magamról, és az összes mozdulat magától működött, áramlott át rajtam. Abban a pillanatban ahogy ezt fejben is érzékeltem, rögvest kiestem belőle és széthullott az összes mozdulat atomjaira. Rendezhettem egybe mindent elölről.

Arra jutottam ezzel a mai élménnyel, hogy az állandó agyalást kell tényleg kikapcsolni valahogy, ami persze nem megy adj uramisten, de azonnal. Abban viszont hiszek, ha valamire nagyon vágyok és minden erőmmel az irányba nyomakodok, akkor lehet változást elérni.

Két hete egy teljesen új embernek érzem magam, nincs bennem se feszültség, se megmondási kényszer. Ma is teljesen tisztán és jól éreztem magam, számomra kihívást jelentő női társaságban. Nem zsezsgett belülről az a valami.

Egyszerűen nem sietek sehova.
Baromi jó szabadnak lenni.

2023.október

MARCSA