NaploPó

Ezen gondolkozom egy napja, meg ez a faszom királyi többes hozzá, hogy MI, azok után, hogy jó egoista, nárcisztikus függőként mindent is megoldottam egyedül. Majd én azt tudom. Tudom a faszt. Kapaszkodok még a függönyrojtba is, ahogy ezek az írások is a sok kirohadt kis neuronokat tapicskolják vissza az agyamba, mikronanonüno-milliméterenként, évente egyet.

Létezik olyan, hogy felépült függő? Na csak azért kérdezem, mert közel 30 év valamizés azért, hogy valamizhessek, hagy némi nyomot maga után. Ja, rámtört a havibreakdance, reggel óta bőgök,

most jön az a verzió, hogy berakom a Fűrészt vagy valami body-horrort, hogy még csak véletlenül se gondoljak a zsiráfra. Jaja, van a kibaszott sóvárgásnak egy következő szintje, elszomorítok mindenkit, amikor már szépen helyére kerülnek patentok, piát nem kívánom, tompulást nem kívánom, a high néha jól esne, de annyira nem, hogy egyetlen lépést tegyek a koffeinen kívül ezirányba, inkább toronyugrok, de az, hogy a mindenen túllevés még mindig itt van velem, hogy képtelen vagyok befogadó, áramló, jelenben lévő agyú human being lenni, na azzal kezd tele lenni a tököm. Mire jöttem rá?

Mindig azért valamitcsináltam, hogy aztán valamizhessek. Nagyon sokáig táncolt ez pengeélen, voltak néhány hónapos droggal megcsúszások, egyszer egy teljes év, ja meg a két év kratom a közelmúltban, de valamiért mindig kapaszkodtam az élet oldalába is, mert szeretem.

Mert szeretek élni. Hegyet mászni, motorozni, feküdni a rét középén és a szúnyogcsípéseim vakargatni, kurvára szeretem az életet. És erre mikor kell rájönni?

Hát persze, hogy így 50 előtt, amikor van mögöttem 30 évnyi jutifalatozás. Nagyon elegem van. Rendben Főnök, elmúlt a sóvárgás, megcsináltam, pipa. Nem kell már lónyál helyettesítő sem, cukor is csak havibajkor, de könyörgöm, van még annyi évem, hogy végre egyszer nyugton tiszta aggyal az elejétől a végéig élvezzek egy filmet, hogy a kirándulásra már a készülődés része is lehessen a jónak??? Ne csak a fenn vagyok hejj, kanyarogjunk lefelé adja meg a jóérzés löketet? Lesz valaha ilyen? Kell-e egyáltalán löket? Képes leszek valaha csak úgy lenni, hogy mellettem lehessen valaki, hogy képessé váljak adni, kérdezni, szeretni, önzetlenül figyelni, miközben én magam akkor is stabil maradok, ha a rohadék vezérfonál elslisszan valamerre? 

Biztos így lesz, csak nem tudom mikortól, milyen körülmények között, kinek  és, hogy visszakanyarodjak, egyáltalán létezik-e felépült függő? Tegye fel a kezét aki annak gondolja magát! Annyira hosszú ideig csináltam MINDENT a jutifalatért, hogy szinte lehetetlennek gondolom, hogy ez valaha be fog következni. Hány évem lehet még? Konkrétan mindenről a szerek jutnak eszembe, de még egy Hajógyári-szigeti sétáról is ma, mert kirándulni is azért jártam, ha hazaérek, vagy leérek a hegyről, vagy fel, jöhessen a sörunicumrozéakármi. Aztán a sörunicumritalin kratomamfetamin bármi. Bazira érzékeny vagyok most, sikerült beletenyereltem egy jól „kizökkentő” filmbe is mindehhez, Aftersun, már vagy két hónapja leszedtem egy hetediksoros ajánló alapján, most azt meg még jobban bőgök. Gondoltam egy film jót tesz. Néztem volna Star Warst bazd meg. Szerintem kell nekem egy fagyi most. Habbal. Sziruppal. És csokiszórással.  Jaja. Én se élnék velem. 

49, aztán 50 leszek. Az Öreg egyre többet foglalkozik az elmúlással, én meg azon agyalok van-e annyi időm, hogy az agyam meggyógyuljon. Hogy NE mindenről a kibaszott zsiráf jusson eszembe. Nem a sóvárgás része, azt speciel leszarom és nem is gáz, hanem az, hogy helyre kerüljön egyszer teljesen a jelenben levés, a nem sürgetés, a feloldódás, a befogadás, az áramlás. Hogy ne kelljen állandóan kapaszkodni valamibe. Az írásba például. Csoportba. Mozgásba. Hogy a fejemben rend legyen egyszer. 

Bazdmeg olyan vagyok mint egy terhes anya. 

Mindig rongyoltam valamit csinálni, hogy a valamire valamizhessek. 

Mindig. 20 éves korom óta!!! Az mindjárt 30 kibaszott év. Remek.

Mit akar a függő? Mit akarUNK?  Nyugalmat. Na ez így elég vicces leírva.

2023 nyara

Marcsa