„Nincs kanál.”
Ez a lemez beakadt pár hete a magány szinonímájaként, mert nincs. Nem lehet. Ha nem tudok valakivel egy közeli kapcsolatot normálisan, függőség mentesen fenntartani, legyen az párkapcsolat, vagy barátság, akkor ne rinyáljak, hogy magány, mert nincs. A probléma van, vagy ahogy tanítják megpszichologizálva A feladat, a muhahaha, na szóval az a dolog, ami úgy hiányzik az életedből, mint egy falat szr és kötelező örülni neki, hogy megoldhatod. Bóring. 🙂 Jó lenne már néha egy kis nyugi, ha nyugi van, akkor pörgés, megint ugyanott vagyok a gondolkodásban, ahonnan sose jövök ki egy épkézláb megoldással.
Ülök két reptéri transzfer között a kedvenc kebabosomnál, szórom a pénzt parkolásra és trash kajára, a helyett, hogy otthon főzném a jóasszonymódrát. Eddig ugyan még egyetlen szigetest sem kentem fel a kocsira, maradjon is ez így, mert ilyenkor kocsival a Király utca konkrét guillotine-halál egy pillanat alatt. Napi szinten hullanak a rolleres drunk turisztok, de most azt mondja meg nekem valaki hogy jutottam ide?
Én tudom sajnos. Bazira nem vagyok képes elosztani a meló terhelést, amikor adott akkor nyomni kell, aztán van egy napod és övegesprofesszor szemekkel bámulsz, az meg mint pihenés nem ér lófaszt sem. Az egyensúly és a motiváció hiányzik, de baszottul. Tudom, hogy párkapcsolat, sőt bárminemű kapcsolat éretlen vagyok, farolok is kifele mindenféle kezdeményből, aztán ilyenkor, főleg a rohadt unalmas nyáron beüt, hogy valaki. Valaki mégiscsak várhatna ODAHAZA. Az húzhatha két röptér között jobban.
Na idefigyelj, most felejtsd el ez kurva sürgősen NárciMari, mert eddig még nem hogy nem volt benne részed, de még csak nem is láttál olyat, bilibe lóg a kezed. Mossad lefele.
Mindent egyszerre mi?
Szóval baszott nehéz dolog önmagunkat önmagunk jóllétére sarkallni, tök egyszerű önző kis dolog ez, jobb együtt enni, együtt nézni egy filmet, Downtovn Abbey-t, bármit, két kidolgoztam a belem menet között. Vagy két főre szervezni egy utazást. Régen ez fel sem merült bennem, nem voltak ezek az üresjáratok. Szénné „társkeresőztem” az agyam még ki is mondtam, tényleg többször hangosan; azért csinálom, hogy legyen valami löket, az se baj, ha szenvedek, mert legalább érzek valamit. Helló édes drága függőség, szerelmem, csaó. És most ülök e között a két szék között, mert szenvedni azt kurvára nem akarok, meg pánikrohamot kapni sem olyan pasitól, aki amikor először jár nálam a házban, felveszi a telefonját kihangosítva a fiaival konferenciában és előttem a kertemben és az egész ház előtt bazihangosan dumálnak meg, valami rám rohadtul nem tartozó family, privát dolgot, miközben én azzal küzdök EGYEDÜL, hogy elinduljak a kutyákkal ki a kocsiba, 50 fok aszfalton. És mivel nem akarom csapdában érezni magam megint és újfent, hogy egy ilyen helyzetben, friss kapcsolódásizében hogy szóljak, hogy tedd már le azt a kuuuuurva telefont, kire tartozik a magánéleted, mert se rám ennyi idő után, se a szomszédokra az kurvaistn. Ezért maradok egyedül. Most? De azért sem akarok szólni, annak sem, aki egy hét idejárás után elkezdte kicserélni a kutyák vizét, pontosan olyan dolgokba belenyúlva, amit kivételesen megszoktam és el tudok már végre látni. Már a kukát is kihordon időben, csuhajj, laza két év leválás után. 🙂 Speciel a karton szódát becipelhetné valaki, csak az már nem akkora muri, mi?
Így meg néha beüt a fullhiszti, hogy áh, mégiscsak én vagyok a kakukktojás. Mindenki más örök szerelemben és támogatott partneri kapcsolódásban él, boldogan. Pillangók, csokor nárcisz, ilyesmi. Vagy nem? 😂☝️
És nálam valaki sokkal jobban papírra vetette.
Ady Endre
A kék tenger partjánAhol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.
Elveszítettem szóval rengeteg addiktív motivátort, sorra egymás után. Minden olyan normális szintre került vissza, az edzés, a megfelelés inkább magam felé irányul, nincs folyamatosan pasikkal csetelés, pár hetes liazonok, belehalok, ja mégsem halok menetek, nincs alkohol, stimuláns, tramadol, kratom, szexuális szélsőségek hajkurászása, NINCSENEK social media megosztásaim vagy az aktuális nyomoromról, vagy az éppen már megint engem ünnepeljünk felfelé ívelésről, nincs partner aki húzna, hogy igyekezzek haza, vagy menjek vele vásárolni, borokat és bazidrága cuccokat válogatva, dinnyét kopogtatva, nincs külső biztosítókötél amibe kapaszkodnék és húznám magam ahogy régen, mintazállat. Valahova.
A temetőbe.
Van helyette AA, teljesen normális szintű csoport-kötődéssel, heti therapy, edzés, beszélgetés az edzőmmel, de a buzi nyár miatt kiesett pár dolog. Ez, az. És én nem akarom elfogadni, hogy állandóan menni kelljen valahova, a hererákosok csoportjába is bazdmeg, mert mégsem vagyok Tyler Durden. Na.
Muszáj magamban látni a választ. Hogy arra menjél.
Ja, ma 200 napos vagyok. So, what?
2023.nyara
MARCSA