Számtalan kört futottam már a saját fejemben azzal, amire soha eddig az életemben nem találtam a választ. Vergődök mint egy marék csiga egy tál takonyban a gondolattal, mert alapvetően látom a tükröt, hogy én milyen vonalon rittyentem el kvázi ugyanezt a viselkedést, de a koponyám körüli utazások ebben a témában még nem vezettek el sehova. Nem látom a kiváltó okot sajnos, de a megnyilvánulását szívom és szívni is fogom, szerintem egész életem végéig. Hacsak meg nem fejtem az egész mozgatórugóját. Mert.
Ahogy a férfiak még mindig rendre hülyének néznek, nézik a nőket, minket.
Az bazira ki tudja verni a biztosítékomat, még ebben a kisbuddha állapotomban is amiben, és a csoda őszi időben remekül ellennék, nélkülük. Figyelj baba stílusban hallgatom végig minden egyes alkalommal, kivétel nélkül, 49 évesen, 30 évnyi vezetéssel, motorral, meg vagy 10 saját autóval a hátam mögött, hogy mit kell megcsinálni feltétlenül az autómon és, hogy alapvetően miért nem amazt, vagy amazt, kamazt…vettem. Nem kérdezik meg mik az anyagi lehetőségeim, mire használom az autót, alapon feltételezik, hogy mi nők, tök sötétek vagyunk az egészhez. Még mindig itt tartunk a XXI. században. De amúgy ja, tényleg nem tudom mit várok, amikor 60 éve még felrúgták az első maratonista nőt, meg a hüvelyi orgazmuson kívül sem létezett más ugye.
Mindezek mellé csak az idei évben (csak) kétszer basztak át, mindkettőhöz nanáhogy ajánlás alapján kerültem. Az egyiktől szuperasszertívan visszaszereztem a pénzem, hetekig hazudozott összevissza persze, a másiknak a számát mindenét kitöröltem inkább, egyszerűen nincs már erre energiám, mert szívem szerint elküldtem volna az anyjába azt is. Üvöltve. Amikor a mostani majd’ 20 éves dízelemet kényszerből választottam, mert a fennmaradó összegbe ez fért bele az ismert okok miatt, a gyerekkori haverom! aki itt szerel két sarokra tőlem, olyan hörgőmetál litániába kezdett, hogy én hogy mertem ezt a típust venni, őt is kitöröltem a telefonomból egy mozdulattal a picsába. Ágyő. Majd csak találok egyszer egy lelkiismeretes szerelőt, aki ne adj isten még kommunikálni is tud. (csendes sóhaj)
Hogy jön ez a nemiváshoz?
Hát nagyon egyszerű kérem. Az állandó megalázás, mások előtt hülyére vevés, kigyerekként kezelve, megszégyenülve, jaj, hát tényleg én vagyok a hibás érzéssel, akinek rá kell csapni a kezére, azért elég erősen az egyik triggerem, mert a nemlétező önbizalmam húrjait csapkodja, de gőzerővel ám. Hiába a Félúton tanfolyam, a tiszta rálátásom, még most is bánt, ha semmibe vesznek, és egész egyszerűen nem tudom jól kezelni ezt. Mivel gyerekkoromban és utána is a támadás kondicionálódott, nagyon nem találom a módját hogy állítsam le ezeket az embereket, még azon melegében.
Agresszív kommunikáció és támadás nélkül. Ma megpróbáltam ezt elmondani egy barátomnak, röviden, amiről most írok, de ilyenkor meg jön a jóvanelég, jajhaggyá má, mámegint a női nyavajáid. Persze ne mondjunk el semmit amit érzünk, mer az olyan mehhh, terhes meg ciki, csomagoljuk be szépen, és fedjük le valami fasza függőséggel, amivel ellensúlyozni próbáljuk a fájdalmakat. Remek recept! Most adjatok egy pengét inkább. 😃
Még én magyarázom a bizonyítványom, értitek. Oké. Szóval a régién már rég plafonon volt, leüvöltötte mindenki haját keresztbe, minden hidat, padot maga mögött felégetve, és nagy dérreldúrral hazacsattogott vedelni. Elértem azt, hogy nem emelkedik meg már a pulzusom, nem veszekszem, de nem tudom magamban tartani sem és nem is értem; mi emberek miért alázzuk folyamatosan egymást? Lehetőleg nyilvánosan, hogy minél nagyobbat szóljon. Két megoldást látok, amit sehogy nem tudok eltalálni. Vagy elviccelem, vagy megsehallom és haladjunk tovább. Ez utóbbihoz kellene az önbizalmam aládúcolni valahogy, és tényleg mindenhol, bízva magamban, nyílegyenest azt elérni, amit én akarok, a többit meg leszarni, de jó nagy ívben. Hát nem megy.
Nem lehetne inkább, hogy ne baszogassuk egymást? Tudod miért? Mert bánt. És a bántott emberek sokszor rossz megküzdési stratégiát választanak, innen meg már szépen ki is rajzolódott az állandó körforgás.
„Mr. Teufel: Mehet, Safranek, és üdvözlöm a kedves feleségét!
Safranek: Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él.”
Körcseszegetjük egymást, pedig másképp is lehetne.