Mit mondjak, hogy könnyű? Nem az, de aludtam rá egyet és ilyenkor MINDIG a másik oldal mutatja magát. Ezért az utolsó két napon nyomom a melatonint. Hogy napközben maximálisan aktív és kreatív legyek, elengedhetetlen.
Holnap hajnal 5-kor kilövök innen, addigra valuta, adásvételi, ágy a kocsiba bevágva, matrica fenn, szelektált ruhák külön zsákban, kajacsomag, mindez szétválogatva, hogy elkészítsem ami feljön velem a kompra. Nem kompoztál még?
A kocsit milliméterekre rögzítik egymás mellett, egy esélyed van kivenni belőle ami kell és felvergődni a kabinodba, jobb ha már itthon bezsákolod.
És jobb, ha az hátizsák, mert nincs lift alulról, csak a hajótestben tudod kihagyni a lépcsőzést, ott viszont mintha az elátkozott toronyba menetelnél, egy örökkévalóság kimászni az inkább létrán, mint hogy lépcsőnek nevezzem.
Ez az idei 50 órás lesz, sokat állunk majd Barcelonában, az időjárás mint eddig is, mindig, 20 fok napsütés. Nem, nem sürgetek semmit, de ott ülni olyankor a taton az valami csoda. Józanul. Most először. Booooooring.
Tegnap felkúsztak gondolatok, arról, amikor három éve még szétkratomozva hetekig képes voltam halogatni egy egyszerű telefon töltőzsinór beszerzést is, nem vicc, ez így, tényleg ez volt.
A takarítás mellett maximum egy Ildi fért bele délután, bort mégiscsak kellett venni ugye valahol, ezeken kívül egyéb helyszínek elvesztek a süllyesztőben.
Három évig biztos, hogy nem voltam a belvárosban, pedig mennyire, de mennyire szeretem Budapestet. Mindig sokkal, de sokkal könnyebben ment a másnak segítés, ajándékozás, más fejével gondolkodás. Most ott tartok, hogy krisztálytisztán értem miért van ez.
Nesze, megnyertem a sajátom.
Nem, nem könnyű, mert attól, hogy megláttam pár összefüggést, ami még csak annyira nem is spiribullshit, attól még a rosszműködéses énemből léteznek a verziók, bennem.
Olyan cucc nem létezik, hogy hoppácsak megváltoztam, mától én vagyok a szentszűzanya, nem.
Tegnap is tört fel düh, tudtam volna mondani úgy a magamét ahogy régen toltam, kifelé fröcsögve és kikelve magamból…kis zsörtölődéssel elszelepelt az egész.
Közelítek.
Igen, a vágyam az, hogy ezek megszűnjenek, hogy átlibbenjen rajtam bármi ami eddig fel tudott mászni az agyamig, mert képes vagyok látni és érteni a másik ember nézőőpontját, az élethelyzetéből adódó lehetőségeket.
Azt még nem írtam le ide, hogy józanodva mennyire könnyű kiszúrni azokat az embereket akik még aktívan isznak akármiznek, mind a szóhasználat, mind pedig az állandó ideges sürgetés, kapkodás, toporgás miatt.
Az az állapot, amikor SOHA nem voltam a mában sem, mostot meg felejtsük is el.
El kell sajnos mindenkit keserítsek, nincs csakegypohár bor, ha az a csakegypohárbor ráeszi magát a teljes napodra, hogy mikor a picsába ihatom már meg, akkor már régen elveszett a kontroll.
Azért mondom, mert ezt is végigcsináltam.
Talán ha egy embert ismerek, aki röhögve iszik, akár minden nap, aztán halad tovább és éli az életét.
ÉS MÉG EZ SEM JELENTI azt, hogy egy nap nem üt be az agyrákos alkoholista sorvadás, az az állapot, amiben eltávolodnak a dolgok, emberek, amikor egyáltalán nem láttam hol vannak a személyes és társadalmilag elfogadott határok.
A sajátjaim?
Na azt meg felejtsük is el, az meg mi?
Szóval holnap hajnal 5-kor elindulok, addig elintézek még pár dolgot.
Bevágom a matracot a kocsiba, alápakolok szigetelést, ez van, Genova éjszakát a kompsorban éljük túl, sapka, sál, háromzokni, két hálózsák. El kell még menjek egy fénymásolóba, egy utolsó Ildi, mert frisskaját vinni kell a kompra, fagyasztott szemét ellátásért nem fizetek egy fillért sem.
Amúgy tegnap teszteltem, a másik Ildi 🙂 töltött paprikája semmi kívánnivalót nem hagy, mondjuk lehet a három hetet képes lennék paradicsomos húsgombóccal letolni. 🙂
Nyomtatványbolt, Budajenő pékség, innen köszi előre is a pakkot, biztos, hogy el fog fogyni a csodakovászos kenyér Patikám.
Gyógyszerek megvannak, alapvetően csak dobozolnom kell és kihelyezni mindent sorban a bevásárlókocsiba. Délután a napsütésben kigurítani a kocsihoz.
Elmegyek egy utolsó csoportra, hogy agyban is feltöltsem magam, ez most kékpontos lesz, megölelem a Hutnikot, beverek egy teát a Kisüzemben és este 8-kor lefekszem aludni.
Maradjatok, olvassatok, mert minden a legnagyobb rendben, teljesen normális szinten naná, az agyam egy pillanatra sem áll már meg, valószínűleg holnap délelőtt leesik a fejemről ez a faszom nyomásfelhő végre. Biztos, hogy Szabi halála is hat rám egy év távlatából, képzelődött szorongásaim ugyan nincsenek, de azért akármerről kémlelek, ez alaphangon is három hét lesz.
Fruzsi már 17 éves, picit aggódom miatta, de vele is úgy kell lennem, úgy vagyok, hogy én én, ő meg a kiskutyám, nem én vagyok.
Nem egyszerű kiszakítani magam a másokban száz százalékig feloldott állapotból és megtalálni idebenn a válaszokat.
Ezért van az, hogy PONT most megyek el, és pont így. Ahonnan még el kell szakadni, az valószínűleg ez alatt megtörténik, ahol pedig szorosabban vagy másképp kell kapcsolódni, ott áthuzalozom majd a dolgokat.
Vagy áthuzalozza a Jóisten.
Ahogy sikerült az Öreggel való kapcsolatomat is kikerekíteni, szépen lassan életre kelteni a bennem élő szeretetet.
Nagy kedvencem a Kék Madár meséje, belga-flamand írótól, kötelező darab. No annak ott a mondanivalója rendesen. Velem élt ez a boldogság mindig, csak nagyon sokmindent kellett ellapátolni róla.
Már csak egyet kell aludni.