Átjöttünk a Mauritán határon, egészen emberi bánásmóddal és csak amolyan afrikai pár órával kellett többet várni, hozzáteszem teljesen jogosan.
Két napja vesztem el a süllyesztőben, előtte mentem egy nagyon extra durvát belül, elképesztő módon kellett a csend, mert a zaj már kiütötte a remekül kibélelt kis agyam utolsó tartalékait is.
Nem, nem könnyű. S-ékkel karavánozok tovább, de még nem vagyok felkészülve arra, mi van akkor, ha az esti felpörgésemben, ami eddig minden este bekövetkezett, fizikálisan túlpörgök, beszélek és kapkodok összevissza, ebben az állapotban valaki megtalál, hogy ájjá má le, mibajod van neked, hogy állandó ilyen idegbajban vagy, hasonló csodálatos emelt hangon felém intézett mondatok, mindezeket nyomatékosítva felém való, hadonászó mozgással is.
Agresszív-e?
Az.
Egy dolgot elrontottam, mert felvettem a csibészköntöst, de a második körből már jól jöttem ki, annak ellenére, hogy szerintem nyálam fröcsögött, kalapáló szívvel, úgy ordítottam.
A mögöttes sztori annyi, hogy 8 autóból és 8 sofőrből csak nekem volt felinstallálva az offline navi és arra rátöltve az official koordináták, ami alapján biztonságosan le tudunk volna hajtani a személyautóknak is jólkijárt földútra, az esti tábor felé.
Éppen ezt mondtam a többieknek, kissé több lelkesedéssel, mint normál, amikor Ricsi kipattan a kocsiból, én beszéltem ámde ő beleordítja az éterbe, hogy ott mögöttünk látott egy lehajtót, szerinte.
Éppen ezt ecseteltem.
Alapvetően azt gondolom, hogy megvárni azt, hogy a másik befejezze, amit pofázik, kellene igyekezzünk, AZT pedig csökkenteni a saját kommunikációnkban.
A közléssorompókat és kontrákat.
Képzeljétek nem is haladok rosszul vele.
Esténként volt, hogy négyen öten ültek körülöttem és beszélgettünk, nem volt mindenki mataj, sőt, és figyeltünk egymásra például tegnap este is.
No, a kifejlet az volt, hogy MARCSA MIÉRT VAGY ÁLLANDÓAN ÍGY FELHÚZVA MI A BAJOD VELEM?
És kérem én itt a lehető legjobb feleletet adtam, jó hát nem megfelelő hangszínen.
Mert gecire idegesítesz, ezt válaszoltam és azt, hogy pár napig tartsuk meg a távolságot, mert nem hatunk jól egymásra, egyáltalán.
Kérdésedre a válaszom pedig, amiről papírt is tudok mutatni, hiperaktív figyelemzavar, mániás depresszió, némi politoxikomán megcsúszással, valamit még esetleg kotorjak mellé a traumáim közül? 🙂
Juj, hát csúnya szavak meg gecire, de van aki érti érteni fogja: nem kezdtem el, hogy MERT TE így MEG ÚGY MEG AMÚGY, az azonnali reakcióm az volt, gondolkodás nélkül, hogy ÉN mit érzek.
Hát kurvára idegesít, na, most akkor mi van.
Az, hogy ezzel mindenki más a csapatban is így van, pedig függetlennek kell maradjon a témában, mint ahogy azzal is van mit kezdeni, hogy ofkorz tükröt látok az okoskodásában és túlpörgésében.
Én vagyok az.
És én vagyok az, aki tudja, hogy nem akar már ilyen életet élni, hogy egy 8 fős csapaton belül olyan nagyon senki nem keresi a társaságát.
Azt viszont szomorú látni, ha valakinek minderről halványlila gőze nincsen. Na de ennyit a mindenki másról, mert ennek a dolognak a rám vetített tanulsága az, amit tovább kell vinnem az úton.
NE TÁMADJ!
Ha megemelem a hangom még az is belefér, ha dühös vagyok az is belefér, de ezeket mindig visszafelé kell forgatni és nem azon elcsúszni napokra, hetekre hogy ajw szegény áldozati bárányt bántották, hol a pálinkám, rumom, söröm.
Több sráccal is NAGYON jó barátságba kerültem az úton, páran tegnap hazarepültek félútról, mert itt eladjuk a kocsik egy részét.
Olyan nyári táboros elválást nyomtunk, ölelke, jajjj de jó volt és igen, erős hálát érzek, még azért is, hogy kiabáltam. Mert nem ragadtam bele, nem ittam és a bútorok is egyben maradtak. 🙂
A srácok mondták azt, így fogalmazva, hogy na, tudod mi a te bajod Cuki, itt meg ez lettem, erre varrjatok gombot, hogy
túl sokat agyalsz mindenen.
Gyurikám, figyelj ide szerelmem, ha én nem agyalnék ennyit, akkor valószínűleg már tepsiben lennék, mert nem agyaltam volna ki magam abból a mérhetetlen önpusztításból, amiben voltam.
A másokon való túlgondolkozás nagyon mérgező, közben meg, ha egyszer meglátod azt, hogy tanulni is lehet belőle, el lehet kezdenem csökkenteni azt az időt, amit a fejemből kifolyt külső lebegéssel töltök és azt, amit meglátok, a hasznomra fordíthatom.
Mert ez, hogy „AZT” a világ szintű okoskodást nem nem nem akarom csinálni.
ez olyan biztos, mint a mindmeghalunk meg, hogy a szegény ember legkisebb fia nyeri el a királyságot és a nunát.
Amúgy előkerült magától erre egy egyszerű technika, függő beszélgetésben, ha nekem is van saját sztorim, megvárom, amíg a másik befejezi, figyelem magam, ha felpörgésben vagyok, akkor inkább kocckuss, de ha egyensúly van, akkor a hangszínemre és gesztikulációimra figyelve mesélem el, én mit éltem meg adott témában.
És hopp, nem lesz még egy smartass a csoportban velem egyetemben.
Érdekes ide az, hogy ezt nem erőlködöm, mostanra elkezdett talán automatizálódni.
Ehhez fontos, hogy amerre tart a folyamatom úgy legyen, számomra kényelmes emberekkel vegyem körül magam. Van most két nagy csapat, mondjuk 20 fő, abból három négy emberrel NEM jó nekem öt méternél beljebb lenni, az egyik egy 70-es faszi, úgy beszél a nőkről, mint a felmosórongyról és guess what: becsuktam a fülem.
Nem hallom meg, nem akarom kioktatni, nem akarom neki megmondani, mert tudom, hogy minden szava hazugság és az élete egy szomorú magány így az alkonyat felé, de hát, ha neki ez van, ez a valósága, akkor beszéljen úgy a nőkről, ahogy, a mindenmásik! nő nem én vagyok, ellenben ha engem egyenesen megtol valaki, akkor tudjak kiállni magamért, normális hangnemben.
Ő az, aki direktbe bepróbált az elején, leállítottam kétszer, most ha közelemben van, akkor röppen el tőle egy-egy műcsöcsű kurva, mennyi pénzt költöttem a nőmre (kilátta kicsiszívemJ), az is csak egy nő; mondta a volt nejére, és hasonló csodálatosan píszi szemetek.
Megtanultam Kiberovtól , ez nem rólam szól, nem a többi nőről, senkit nem kell megmentenem.
Ez az ő realitása kész.
Szóval annak ellenére, hogy két napja xanaxos agyfelbaszásom volt, előző nap is rohamom, ÉS mindkettőt férfi idézte elő, arra használom a tapasztalatot, hogy mitől tartsam távol magam a jövőben.
Megismertem viszont legalább 10-12 olyan csodás embert,
Bernivel és Tamással még nem is találkoztam, ahogy a másik baráti házaspárral sem, akikkel évek óta nagyon szeretjük egymást, az úton dudálva pacsival mentek el tegnap előtt mellettünk, alig várom, hogy találkozzunk Lányok!
Csináltam álomszép videókat is!
Ma ülök Dahidnál, Nouakschottban, ez volt az első olyan afrikai szállás, mondjuk, lehet csak azért, mert józan vagyok, ami túlment az ingerküszöbömön, picikét.
Este a csótányok harca végtelenített verziója megy a fürdőben, nem, nem jó, ha átrongyol a fejed felett, vagy a pucér talpadon 🙂 délután a víz volt kaput, „AQUA NO” és át kellett mennem a szemben lévő fast foodba, beengedtek a belső budiba.
Hát, hogy mondjam, napok óta ventolinozok, a por és az ilyen mellékhelyiség látogatások miatt, fulladok, mint a göthös teve.
Extrába papucsban sikerült bemenni, feelszorri na, nagyvécézni kellett, megcsúsztam a pottyantós fölött, pont ott akkor kellett volna lefotózni a fejem, amikor átvillant rajta, hogy beleesek a nyúl üregébe és lekopizom a Trainspotting vonatkozó jelenetét.
Azóta bakancsban vagyok. Ha 50 fok lesz, akkor is abban leszek.:-)
Este bejelentették, hogy Szenegálban megint ütlegelik egymást valami aktuális politikai és vagy egyéb elégedetlenség miatt, így a határnál új koordinátákat kapunk a holnapi táborhelyre.
Gondolom baldachinos ággyal és- meg- vagy légkondival, káddal. Nem.
Nem tudunk még indulni, mert csak két busz ment el, van még jó pár eladó, utána azt kell kiokumlálni melyik jön tovább a végéig, ahol azért elég jó árat fizettek szinte mindenért eddig. Ha jönnek a buszok sofőrt is kell szerezni.
Így éljük az Afrikaisemmit, nem kapkodok, nehogy leverjek valamit.