Tangerből lezuhantunk Casablancába, Motya talált egy elég fasza kempinget tele Günterrel, (ajwww a kedvenceim, langsam langsam) pedig még csak be se buliztunk nekik.
Ennyire még mi sem vagyunk suttyók. Nagyon jó egyedül haladni, este meg összecsapódni a többiekkel, de kemény a sztori, ha már túltöltött a maligán fog.
Tegnap este határt is kellett húznom, mert olyan ember gondolta viccesnek azt mondani, hogy nagy a picsám, vígan elterül az adott ülési alkalmatosságon, akihez alapvetően semmi, de semmi közöm, nem, hogy libákat együtt őriztünk volna. Ismeritek ezt a IRL megszégyenítem, jaj csak poén volt dolgot, nem? Na most megálljt mondtam neki.
Fura az is, hogy ilyenkor te vagy a szararc, de őszintén megmondom LE-SZA-ROM, a little respect jár nekem, mert felnőtt, az életét összelapátol önálló nő vagyok.
Ha nem tudom lestoppolni, akkor marad az azonnali lekoccolás.
És férfi velem így nem fog poénkodni, vagy hát igazából senki. Adott a biztos befeszülés keresztbe kasul, lassan eltelik az első hét és én nem iszom, de a helyiek gyantáját sem szívom napszámba, ahogy ők igen J, hála istennek valahogy a pöfékelést sosem kamáztam.
Vagy kiokádta tőle a lelkem, vagy végigettem a körúti mekdonálszokat, kösz inkább nem.
Szóval Casablanca kemping még vasárnap este sikerült, előtte végig mentünk Rabaton, ami ahogy Jani mondta mikor voltak ott Bundyval, extra fasza, és igen, tényleg meg kell ott állni.
Pont vasárnap hajtottunk át, bundeszen lefelé, ez nagyjából 98 körforgalmat jelent, 176 rendőrrel, körülbelül 45 kávés kocsi a körforgalomból kihajtón leparkolva, és a körforgalom saját kutyái, akik frankón tudják mikor lehet bemenni a középső füves, napsütötte területre heverni.
Az így, nagyon vicces. Jó arcok erre a kutyák, mint grúzia kutyái, egyik sem sovány. Amelyik túléli a siheder kort az mind cuki, gyanítom ha nem, akkor nem éli túl a siheder kort, ez meg ennyire basic.
Haladósban voltunk lefele, figyelgettem, amit Ács mondott a Millásban, tényleg jónak tűnik a vonathálózat, de az én teóriám is működik, lehet kocsit bérelni itt kinn, nem elmebajos módon átkompozni vele csilliókért, amúgy ennek meg az az okossága, hogy a végén az autókat viszonylag jó áron veszik majd meg. Kivéve, amikor nem, de tényleg mindenre is fel kell itt vértezni magamat.
Mint tegnap nekünk a Marrakesh night marketen.
Eddig már vagy ötször ettem kinn a placcon, Szabival, Petiékkel, Péterrel, mindenki imádta, cuccogtunk a csumpin, én a levesüket kurvára bírom, leültünk az egyikhez.
Kértem a harira-m, ez egy paradicsomos, ras-el-hanouttal fűszerezett csicseriborsó leves amit ÉDESEN és citrommal is esznek én úgy szeretem, de eléggé. Van, hogy törnek bele spagettit is, egyszerű cucc, de jó ideje nem kívánom a nehéz húsokat. Már pedig ott ha hús, az nehéz, még ha csirke akkor is.
Egyikünk citromos (fermentált sós citrom) marhát akart enni, ólrájt, Józsi van citromos marhátok? Van, jött a my mother cooks, ott ül a sarokban, mondtam ólrájt, az enyém is otthonról küldené csőpostán a kolbászt, de hagyjuk is, ezt a poén csak mi értjük.
Kikértem a levesem, a teám addig egy szempillantás alatt a többiekre rábaszták a teljes étlapon és ki is hozták, a gond csak az volt, hogy a többiek egy része sakál részeg volt, szóval a két kezem többször az ég felé emeltem, hogy nem piálok, mert ott úgy dobta volna le az agyam az ékszíjat és állok fel, ahogy kell. Hallgattam a folyamatos panaszáradatot, hogy hol ehettünk volna olcsóbban, meg mennyivel jobbat, és a kuszkusz az szar, a zöldséget nem eszem meg, emez meg egy elbaszott rétes csak és cserébe még szar is. Látjátok, kurvára nem mindegy kivel és milyen állapotában múlatom az időmet.
Ha most nem lenne biztos a nem és a tisztaság legbelső vágya és szeretete, ha valaki csak szárad évek óta, ilyen helyzeteket erőst necces megugrani.
De nem tudtak lehúzni. Szégyelltem magam, mint az állat, de nem érte el a harag, sem a régi jól ismert dühroham az agyamat.
Mondtam, srácok így nem lehet viselkedni, ti magyaráztok, hogy magyarok mit rendeznek külföldön, amikor ez pont az volt.
Túl voltunk rajta, el is füstölt lassan az ideg én megkaptam a helyi banánturmixom, amibe tesznek avokádót és epret is, áááááááááhwwww, na ennyivel engem meg lehet venni, utána meg visszatakkeroztunk a Le Rerais-be.
Itt harmadszor dekkolok, Kiberovnak küldtem is, nézd, de vicces, nem csak Budapesten tudom mutatni a kocsmákat, hanem ITT IS BASZTAM MÁR BE! Hehe.
Nagy vidáman vagyok ez után a lassan másfél év után, egész frankón távolodik a tavaly nyári őrület. Szóval mondhatjuk amúgy, hogy tegnap este ÉRZELEMSZABÁLYOZTAM.
Én. Aki 4 év tört össze komplett gardróbot, a székeket meg mind a hatott pár hónap leforgása alatt, puszta kézzel.
Szóval, ha bárki kérdezné, mért nem iszom, ezért sem kéne ezt erőltetni nálam.
Ami nagyon szuper hozadéka a dolognak, hogy az agyam tényleg összepakolta magát, tudok adott helyzetekben TISZTÁN látni, ahogy most is.
Még itt ülök a kempingben, ma S karaván tovább halad Tiznit felé, Papáék itt lesznek még egy napot.
Azt hiszem elindulok, egy olyan órán belül talán, Tiznit felé én is, de még mindig marha nehezen kezelem azt, ha valami amiről itt írok, megtörténik velem, meg szeretném ugrani, hogy ne mondjam el másnak.
Ez a gyere, hagy panaszkodjam el milyen faszok voltak a többiek, vagy valaki éppen, annyira kurvára nem_visz_sehova, talán ebben is a szeressetek, szeressetek engem áldozati bárány lakik, hát remélem, egyszer ez is szépen elkúszik a picsába.
Ami nagyon szép gondolat volt amúgy, tegnap előtt Rabat mellett autózva, bámulva az óceánt meg a beach-en a családokat, hogy elkezdtem kívánni valami hol is lesz a nap fénypontja, valamit.
Alkoholt nem kívánom, tudatmódosítani nem akarok, semmivel, de ugyanúgy nem tudtam megfogalmazni mire vágyom, ahogy Karácsony előtt meg az enyhülés szó akadt be.
Tök érdekes ezekben az érzésekben benne maradni, és megvárni, hogy mi lesz a vége. Nem elvágni azzal, hogy hoppacsak ide azonnal, hamm hamm bekaplak. Erről már bő fél évvel ezelőtt is gondolkoztam itt írásban nektek.
Lett estére közös vacsi, óceánzúgással, örömkajálással, aminek ott tényleg mindenki örült, helyi olcsó dzsuva szendvics, de tényleg tök finom volt, sült krumpli aztán alvás reggelig.
Casablancatól kezdve én meg akarok éjjel fagyni úgy, hogy Genovaban dettó kocsiban, aludtam, számomra érthetetlen módon, szerintem innen származnak a pingvinek.
Mindig kidöglök Marokkóban tényleg. Egyelőre húzom, de az immunrendszerem is azért csak egy fokkal jobb, mint négy évvel ezelőtt. Am ettől még be akar fagyni a seggem. 🙂
Azért döntök a haladás mellett talán, mert nem akarom kihagyni Boujdourt, ott van egy kajasor, meg szerintem végre Roxy Team is belénk szalad és akkor mehetünk a halas bácsihoz zabálni a legyes kifőzdében. Boujdour nagyon cool, hozzáteszem 2015-ben ott szerelmesedtem NAGYON meg A-ba, és ezt a ne hívjuk szerelemnek, mert nem az, ki is tartott hosszú éveket keresztül.
Mára meg már tök jól vagyok a gondolattal, emlékkel, mindennel, mert a #szarisjó el ne felejtsem, mostantól soha.
Csaó A! Ott majd gondolok rád, a húgyszagú „hotel” előtt. 🙂