Egyik este amikor a táborban megírtam a nap éppen csodáját, mert tényleg imádom ezt a mocskos, koszos, púder állagú szálló vörös poros homokot és az abban való halálos iramot, úgy állt a helyzet, hogy majdnem elsőként érkeztem a kijelölt bivakba Labé mellett a reptéren.
Már nem kezdett feltörni a gyomorsavam, hogy úristen EGYEDÜL leszek, mit hova pakolok, kimaradok érzések tömkelege, hogy most akkor ki után is fussak, szaladjak, hogy találom meg őket.
Az egész bamakó ezzel kezdődött, hogy nagyon elkezdtem kapálózni minden haver felé, ezt írtam is az elején.
Rettenetesen bizonytalan voltam, magamban, hogy én ezt meg tudom csinálni, magamban, hogy esetleg a Szenegáli sörrel nem csúszok-e meg.
Minden mást lobogtathattak előttem, semmi hatása nem volt rám.
Két irányba folytatnám, amire ki akarok ezzel lukadni, a sör és a már párszor érintett, most derül ki milyen szert, milyen piát fogyasztottam az enyhülésért és mit azért, mert szeretem.
Szeretem a sört a nagy melegben, de nem sóvárgok az enyhülés miatt.
Ezek óriási dolgok a józanodásban, amikor látod mi van, és különbséget tudsz tenni.
Talán könnyebben hozol döntéseket. Így hogy az ízre és buborékra spanoltam fel magam, valóban jól fog esni a befutó hotelben egy, két nullás verzió jégre hűtve (utólag innen: Jamaicai zero gyömbérsört iszom szódával, remek).
Azt tudni kell, Mauritániától lefelé nagyjából mindent melegen iszunk.
Szar.
Szóval rendben vagyok az alkohol témával, a hazamenés téma fel, felbukkanó szorongása is a közeledéssel enyhülni kezdett.
Közrejátszik az, hogy fogy az autóból a cucc, egy mozdulattal PONT ÚGY ALSZOM BENNE, mint otthon, matrac, paplan, rendes párna, kismackó.
Csúcs dolog ez, hogy így összeraktam, igaz kellett két hét, hogy rendesen belakjam, főzni, azt nem sikerült, pedig istenemre megpróbáltam bedurrantani a palackost.
Valahogy még mindig nem az én barátom ez a dolog. Igen, ilyen lassan haladok.
Amit én ezen az úton és előtte kaptam, sajnálom ezt kell mondanom, kizárólag férfiaktól, abból álljon most itt egy népi gyűjtés saját tollamból.
De miért nem veszel egy Vitot, már tök olcsón lehet kapni, gyere azzal, jól el tudod adni lenn.
Hivatalos papírok átadása Zoli által: de ugye nem ezzel a kocsival fogsz jönni?
Az mi a kezedben itiner? Miért nem fűzted össze? Mi tudod hogy csináltuk, rendesen összefűztük, úgy könnyen lapozható. Odaadjam?
A Mazda 5 egy szar autó, rohad, sosem vennék. (ezt milliószor megkaptam: ez a szar Mazda elment alattam 50.000 kilométert egy év alatt olajcserékkel, egy szűrőtisztítással és pár futómű rész cseréjével, most meg itt vagyok 7000 kilométerrel a hátam mögött)
Te sosem szoktad bekötni magad? (de igen)
Oda húzodj félre, oda parkolj, nézd meg a telefonomon a, zárd be az ajtót…bezártad az ajtót?
Szerintem Marcsa te, még 5 évig a Bamakóra se gondolj! Utána esetleg… (AA csoporton kaptam)
Miért vagy a medencénél, menj ki árulni az autót.
Miért ülsz egész nap az autónál és aszalódsz a napon, így sosem fogod eladni és persze, hogy elfáradsz.
Szerintem, ha hazamész vegyél egy Transportert. (ezerszer elmondtam, hogy annyi pénzem nem lesz, most sincs)
Nem voltál elég türelmes! (amikor két napja vártam, majd eljöttem szállásra, hogy hárman összeköltözzünk egy hotelszobába, kinn aszalódtam a lakóautóban, még mindig zsákból öltözködve, büdösen, mert aki ezt ígérte, mint kiderült a szobaárral és kulccsal csalt folyamatosan)
SOHA DE SOHA a büdös életben, ebben a továbbiakban nem akarok részt venni. Ez tegnap este kattant át az agyamban, amikor még mindig kérdezgettem a többieket, hogy melyik szállásra mennek, én már amott vagyok.
Szálloda, volt a válasz, vagy nem volt, de senki nem írta azt, hogy gyere oda Marcsa.
Ez volt a pont, hogy már NEM FÁJT, hogy megértem ez természetes, vannak emberek, akik így tudnak csapatban mozogni, működni, dolgozni én nem annyira az vagyok.
A kapkodás-sietés sem barátom, az összevissza egymást megvezetése hülyeséggel, amivel órák mennek el, hát ahhoz meg elég kevés a türelmem, ha elindultam, akkor viszont szeretek tök normál tempóban, néha megállva, haladni.
De egy helyben toporogni nagyon nem.
Ezért tegnap megszületett az a független én, aki mostantól nem kapar senki és semmi után, megértette, hogy az úton önállóan egyedül megy tovább.
Megvárom azokat az embereket, akik keresni fogják a társaságom, abból pedig csak az marad, aki kicsit is érti a csíziót erről a hova a picsába kell sietni, a temetőbe vagy a kamion alá, a helyett, hogy látnád mennyire szép ez az Afrika és milyen hihetetlen kedvesek az emberek.
Ennek a triggere egyik este a következő jelent volt.
Már 8 fele járt, bóbiskoltam, amikor Miszter bedübörgött a kocsiba, vele volt Dénes.
Dénes állandóan pörög, kapkod, és itt nagyon iszik.
Gyere már, Marcsa gyere már, már rég felvehetted volna a trikódat, cipőt kellett volna még húznom és elindulok…. megint ott hagytak.
De ne sértődj meg Marcsa, most mi bajod van. Srácok semmi.
Ha valakinek nincs 5 perce, hogy cipőt húzzak, az nem akar velem lenni. És. Én sem vele.
Nincs másik út csak önmagamra tudok támaszkodni belülre, nincs másik út mint minden kibaszott mélypontot megélni és erősebbé válni.
Ezt a bejegyzést már Freetownban fejeztem be. Ma és holnap két hosszabb lezáró mese következik, kitartás, maradjatok velem. Én is kitartok, pedig elbaszott nehéz.