Budapest-Bamako 2.
Akkor esett le a napokban, mikor a Péterrel beszélgettem, hogy nekem sem jött elő
AZ,
nem kontráztam, übereltem, megmondtam, magyaráztam, akartam én is azonnal megmondani amit a másik már megmondott.
Nem éreztem azt a sürgető szart magamban.
Ezt észre lehet venni, hogy ki az akivel folyamatos a beszélgetés, nem erőlködős, nincs uncomfortable silence, azaz amikor van, most Lizánál mikor voltam, hopp, jó megyek, puszi hagylak pihenni!
És hogy ez nem azt jelenti, hogy én hú micsoda szintet léptem, mert abszolút játszmázok, meg nyomon ezt a kommunikációt is, hanem azt, hogy kényelmessé teszem az életem.
Tegnap is szembe néztem ezzel.
Itt egy zöldséges a sarkon, a Bence. Mindig utáltam oda menni, nem is megyek. K. meg imádott, és ha együtt voltunk ismeritek ezt? Még demonstrálta is, hogy ő milyen jó arc meg simulékony, viccelgettek a jelenlétemben, én meg mekkora bunkó, mert: én a Bencénél lemerevedek, nem tudok vele a semmiről beszélgetni, egyszerűen képtelen vagyok rá.
És ezt elmondtam K.-nak, hogy figyelj én nem akarok a Bencével, bolond Sanyikával, szomszéd akárkivel, egyikkel sem kontaktban lenni, mert nekem nem jó. 👉 Velem sehova nem lehet menni, senkivel nem vagyok jóban, mindenhol megcsinálom a balhét, utál, elege van. Kígyó körbe ér, elhittem, biztos, hogy én vagyok a szar, velem nem lehet együtt lenni, áldozati bárány szerep 👉 tompítás, hogy ne érezzem a fájdalmat.
Egy kurva nagy triggert akkor most elimináltunk nálam, csak úgy leírom ide, hogy ez, most, ez az egyik legnagyobb dolog eddig!
Tudtam, hogy az emberek a triggereim, de nem tudtam hogy, és mi a megoldás. Dejó!
Tegnap voltam Bencénél banános ládáért Bamakóra, és éreztem ezt, megint, hogy nem_tudok_mit_kezdeni_vele. Egyetlen normális gördülékeny mondatot nem tudok bizonyos emberekkel végigmondani. Hallgatni se. Mindenki, aki megakaszt vagy én megakasztom, mert bennem beindul AZ, kuka.
Múltkori játszmázásom. Kis szarság volt, de tisztán látom. András megcsinálta a kutyaajtót, ő tényleg ilyen fúrfarag házat épít, amúgy építész mérnök. Tök lelkes lettem, meg is írtam, amikor jött megint, megkértem még két, apró dologra. És nem csinálta meg rendesen. Először zsörtölődtem magamban. Aztán rájöttem bazdmeg, hogy nem működik köztünk a kommunikáció az egy, kettő, akármilyen kicsi dolgot kértem bárkitől eddig, hogy segítsen: András, Panni, tesóm, K., L., Bozontos mikor állt, én meg pakoltam a 40 fokban a betonon, egyedül az orra előtt, és rosszul is lettem…megmutatja, hogy: egy kerek egészként önállóan kell tudnom létezni, és ezeket a fajta segíts már cuccokat, még ha az 5 perc is, mindenki utálja. Ha nem utálja, akkor célja van vele/m. ….
Tök mindegy hogy nő vagyok és éppen a kocsiról van-e szó, vagy a gázszerelésről, teljesen tök mindegy, tudnom kell ezt mind.
Ez az élet, ez van.
Amit meg kapok és jó nekem, annak örüljek azt gata.
Azért nem pasizok aktívan mert:
„túl tudok élni a…”
- kupival az asztalon
- azzal, hogy nincs konyhabútorom
- víz csak a fürdőben van
- az is langyos:)))
- néha ráz:)
- 26-27 fok van a lakásban, leszarom, hogy ki mit mond rá, kurvajól alszom benne
- azzal, hogy a kutyák velem alszanak
- hogy a bullterrier egy bunkó:) fejemen lóg, pattog, puszta szeretetből lefejel
- brazilok a szomszédok, ráadásul az egyik kertje egy lomraktár;)
- nem rakok fóliát a kajára, se fedőt
- nem vasalok
- nincs és nem is lesz függönyöm
- kenyeret eszem, használok mikrót, édesítőt, fehérje turmixot, utálom a fagyasztott kaját, a felmelegített kaját, a híreket, a tévét…
- szeretem, hogy színes a fal, nincs ajtó, leszarom, hogy át kell jönni a szomszédokon…
ÉS NEM CSUKOM LE A BUDIFEDŐT se.
Na.
Hogy jön ez a sztori az egész bamakós egyedül leszek a kocsiban, kompjegyet foglalok, itinert olvasok témához, hogy jön az egész a „Szárazon Afrikába” blogra?
Hulla egyszerű.
Ahogy közeledik az indulás elkezdtem nyomni mindent, de mindent, a régi működésem szerint.
Ti merre mentek?
Hol kompoltok?
Hoztok benzineskannát?
Nincs egy felesleges?
És olajad?
Te figyelj, Fecó van még időd rakni egy haspáncélt nekem alulra?
Nincs?
Nem válaszol?
Senki sem szeret, minden szar, minek ez az egész, biztos, hogy elbukom ahogy van, pénzem sincs, ráadásul utána már futnom kell az UB miatt, atyaúristen lemondom, nem kell ez nekem.
Csináltam egy olyan kétnapos szorongást MAGAMNAK, hogy hajnalban hányás gyógyszertár lett a vége, de ott még nem értem körbe a gondolattal.
Mert nehéz elfogadni.
Hogy rohadtul változunk mi mind emberek, és nekem ehhez a világhoz kell alkalmazkodnom amiben élek, ebben az életemben, mert erről biztosan tudom, hogy van.
Ebből az újabb, szerbkalandhoz hasonló erősen nyomasztó élményből lett az, hogy nem, nem kérem meg a szomszédot, hogy vágja be a matracot a kocsiba méretre, nem kérem meg Andrást, hogy ragasszuk meg a sátrat, nem, nem lesz szar elindulni hajnalban a házam elől, hogy császtok mentem Afrikába, egyedül,
hanem megcsinálom én és elindulok magam.
Utána már csatlakozom a többiekhez persze, aztán egyseggel Genova.
Addig és mostantól, az életemben nekem helyt kell tudnom állni, önállóan.
Ez így működik.
Nem azért működik így, amit milliószor hallottam nőktől, magamtól is, hogy ha én meg tudom csinálni Józsi mér ekkora fasz, hogy nem, hogy aztán utálhassam Józsit és felébredjen az áldozati bárány, hanem azért, mert most már tényleg értem a mind your own businesst,
semmi más nem számít,csak az, hogy én jól legyek és képes legyek ellátni, rendben tartani magam, kívül, belül.
És jól is van ez így.
Senkit az égvilágon nem bántok vele, a Jóisten is egyet értene, hogy holnap is ráér letörölni az asztalt. 🤣
Ideje lassan az indulásnak, az majd átkapcsol erről kicsit, kezdek sok lenni.
Oda is égett a palacsintám. 🙂
2024 január
Már csak ötöt kell aludni.